Híreink

5 dolog, amit jogosan várhatsz el a közös képviselőtől

budapesti-kozos-kepviselo-feladataiÁltalában azt gondoljuk, hogy a közös képviselő felel mindenért, ami a társasházban történik. Tulajdonképpen így is van, nem árt azonban tudni, hogy pontosan mi tartozik a közös képviselő feladatai közé, mi az, amit jogosan kérhetnek rajta számon és mi az, amit máshogy kell megoldani.

1. Közös költség

Talán ez az, ami először eszünkbe jut a közös képviselők kapcsán, hiszen ez személy szerint is érint minden egyes tulajdonost. A közös képviselő feladata, hogy pontos nyilvántartást vezessen a befizetett összegekről és a tartozásokról is. A közösség érdekeit kell szem előtt tartania, ezért fontos, hogy az elmaradt befizetéseket be tudja hajtani, ennek érdekében megtegyen minden szükséges lépést.

2. Működtetés

Ha a közösképviselő jól végzi a munkáját, atulajdonosoknak nem kell a ház napi működéséhez szükséges dolgokkal foglalkoznia és minden olajozottan működik. Intézi a közüzemi számlák befizetését, a szemétszállítást, a ház könyvelését és az esetleges hibák elhárítását illetve javítását is.

3. Közgyűlés

Évente legalább egyszer minden társasházban össze kell hívni egy közgyűlést, persze erre ennél gyakrabban is sor kerülhet, ha valamilyen váratlan esemény indokolja. A közgyűlések összehívása és zökkenőmentes lebonyolítása szintén a közösképviselő feladata. Minden közgyűlésről jegyzőkönyvnek kell készülnie és egy igazán jó közös képviselő a gyűlés után ezt mindenki számára elérhetővé teszi például egy kör e-mailben.

A közgyűlésről hangfelvételt a résztvevők beleegyezésével lehet készíteni.

Cégünk mindenesetben készít hangfelvétel, amivel eredményesen lehet megelőzni a későbbi vitákat, hiszen a felvétel bármikor visszahallgatható.

A határozatokról készült összefoglalót a képviselő köteles a közgyűléstől számított 8 napon belül eljuttatni a tulajdonosoknak.

4. Közös használatú területek

A közös használatú területek, mint például folyosók, lépcső, esetleg udvar használatának szabályait ki kell alakítani és minden lakóval ismertetni kell. Továbbá mindenkinek tisztában kell lennie a tűz és balesetvédelmi szabályokkal is. A közös képviselőnek nem elég ezeket ismertetnie, de ügyelnie kell rá, hogy ezeket be is tartsák a lakók, szükség esetén írásban is fel kell szólítani a szabálysértőt.
Ennek haszna baj esetén nyer jelentőséget, amikor a társasház például tűzvédelmi ellenőrzésen bírságot kap. Ha a képviselő tudja bizonyítani, hogy a szabálysértőt tájékoztatta, felszólította és arról a házirendbe foglalt szabályról is értesítette hitelt érdemlően, hogy a bírság összege a szabálysértőre áthárítható, akkor ezen iratok birtokában be lehet hajtani eredményesen az akár több százezer forintos bírságot.

5. Állagmegóvás

Ahhoz, hogy mindenki számára ideális és élhető környezetet alakítsunk ki egy társasházban, fontos, hogy a ház állapota folyamatosan figyelemmel legyen kísérve. A Közös képviselőnek foglalkoznia kell a lakóktól/tulajdonosoktól érkezett bejelentésekkel és ha a ház állapotát veszélyeztető dolog történik, haladéktalanul cselekednie kell, megkeresve a legoptimálisabb megoldást.

Ellenőrizze!

Ezen kívül még számos olyan dolog van, amivel egy igazán jó Közös Képviselőnek foglalkoznia kell. Ha szeretné tudni, mik azok, töltsd le az ingyenes Közös Képviselő Ellenőrző listánkat ide kattintva és derítsd ki, vajon a megfelelő ember vezeti-e a társasházat!

Szilber Szilvia

Társasházkezelőként elsősorban az általam képviselt tulajdonosi közösség érdekét kell szem előtt tartanom, a szolgáltatók, szállítók, vagy hatóságok felé a közösség képviseletében kell a (közgyűlési) határozatok szerint eljárnom. Emellett a tulajdonosi érdekütközések esetén ki kell derítenem a többség számára optimálisabb megoldást és képviselnem kell mindkét (!) pártot a konszenzus létrehozásának érdekében, hogy a kisebbség védelme is biztosítva legyen.

Megtisztelő az ilyen összetett megbízás és büszkeséggel tölt el, hogy több mint 300 család bizalmasa lehetek.

77 hozzászólás ehhez: “5 dolog, amit jogosan várhatsz el a közös képviselőtől”

  1. Fodor István szerint:

    Tulajdonosként kérhetem a gondnok és takarító munka köri leírását? Elutasíthat azzal hogy vállalkozót alkalmaz?

    1. Szilber Szilvia szerint:

      Kedves István,

      A társasházban ha Ön tulajdonos, akkor joga van a ház szerződéseinek tartalmát megismerni. (Nem csak a kifizetéshez szükséges összeg befizetésére.) 😉
      Sajnos a képviselő nem jogszerűen járt el, amikor ezt megtagadta.

      Javaslom, hogy írásban kérje a szerződések elektronikus megküldését.
      Amennyiben erre nemleges választ kap vagy ésszerű határidőben nem kap választ, akkor segítségére tudunk lenni egy megbízás keretében, hogy kiderítsük mire megy el a tulajdonosok pénze.

      Fenti javaslatunk nem minősül jogi tanácsadásnak.

      Köszönjük, hogy megtisztelt bizalmával és kérdésével hozzánk fordult!

      1. Kenéz Éva szerint:

        Tusztelt Cím!
        Valamilyen egyéb jogi lehetoség nincs?

    2. Kiss Petra szerint:

      Üdvözlöm!
      Az lenne a problémám, hogy a közös képviselő meghirdetett egy pályázati lehetőséget, radiátor csere program lenne, és aláírtam egy igény felmérő lapot hogy érdekel a dolog. Majd amikor megtudtam, hogy mennyibe fog kerülni mondtam, hogy nem élnek a lehetőséggel mert nekem ez sok, ekkor O azt mondta, hogy már nem lehet visszalépni, mert ők már a pályázatot úgy nyújtották be. Kérdésem l, hogy ez valóban így van? Mit tud tenni akkor, ha én nem engedem be a szakembereket amikor jönnének csinálni és nem fizetek?

      1. Szilber Szilvia szerint:

        Kedves Petra, Köszönöm megtisztelő bizalmát, hogy kérdésével hozzám fordult.
        Fontos lenne tudni, hogy az igen felmeres kor milyen tájékoztatást kaptak és milyen formában juttatta vissza az igényt.
        Csak Ön járt így, vagy több tulajdonos is érintett?

  2. Pölöskei lajos szerint:

    Szép napot! Nekem olyan kérdésem lenne , hogy most lettem társasház tulajdonos, 2 hónapja. A közgyűlésre viszont nem hívott meg a képviselő,pedig az idei évről közös költség emelésről is döntés volt. Most kaptam meg a jegyzőkönyvet. Ilyenkor mi a helyzet?
    Üdv Pölöskei Lajos

    1. Szilber Szilvia szerint:

      Tisztelt Pölöskei Lajos,
      Amennyiben a tulajdonszerzésről értesítette a képviseletet, és az annak ellenére nem értesítette Önt, abban az esetben panasza jogos. A közgyűlési határozat kézhezvételétől számított 60 napon belül Ön kezdeményezheti a bíroságon a határozatok érvénytelenítését. A tulajdonosok meghívásának elmaradása olyan formai hiba, miatt érvénytelenítik a közgyűlést és új közgyűlést kell a tárgyalt napirendekre kiírni.
      Üdvözlettel:
      Szilber Szilvia

  3. Fábián Zsolt szerint:

    Tisztelt cím!

    Vásároltunk egy bérházi ingatlant amihez tároló helyiség van a földszinten,az eladó megmutatta melyik ez a helyiség és közölte hogy ketten használják.
    Mai napon a másik fél kicserélte a zárat,azzal az indokkal hogy mától csak ő fogja használni mivel ezt megbeszélte a közös képviselővel,nem érdekelte hogy az új tulajnak van holmija a tárolóban. Úgy vásároltam hogy annak a tárolnak én leszek az egyik használója.
    Szerintem sem a képviselő sem a másik lakó nem járt el szabályosan.

    Válaszát előre is köszönöm!

    1. Szilber Szilvia szerint:

      Kedves Fábián Zsolt,
      Oldalunkon feltett kérdésére az alábbiakban küldjük szakértőnk válaszát:

      A tárolók használatának jogát vélhetően valamilyen korábbi közgyűlési döntés rögzítette. Ez lehet az alapító okirat vagy későbbi közgyűlési határozat.

      Az eladó szóbeli tájékoztatása lehetett félrevezető is, mert elképzelhető, hogy hivatalos -fenti dokumentumokba foglalt- használati megállapodás nem volt.

      A közös képviselőtől kérelmezhet tárolót, arra hivatkozással, hogy ha mások többlet díj fizetés nélkül használhatnak területeket kizárólagosan, akkor ehhez mérten az Ön tulajdoni hányadának arányában Ön is jogosult a közösből többlet területet használni (saját költségén elkeríteni).

      Amennyiben a tárolóhely kevesebb mint az igénylő, és díjat fizetnek a használók, akkor magasabb díj ajánlattal juthat területhez.

      Köszönöm bizalmát, hogy kérdésével hozzánk fordult.
      Amennyiben lakásvásárlás előtt áll és az ingatlanhoz kapcsolódó társasházi jogok és kötelezettségek felmérése tekintetében segítségére lehet csapatunk (műszaki, jogi, pénzügyi területeken), örömmel állunk rendelkezésére.

      Üdvözlettel:

      Szilber Szilvia
      ügyvezető
      REFLEXIO HUNGARY Kft.

  4. Bertalan Dezsöné szerint:

    Tisztelt Cím!
    Nálunk olyan probléma van,hogy az egyik lakó nem fizet semmit. Lakásából olyan bűz árad,hogy lassan elviselhetetlen:A közös képviselönek szólzunk már érte,hogy intézkedjen. Válasz nem az ö hatáskörébe tartozik.Kérdem,A kólakok hová fordulhatnak ez ügyben

  5. Balogh Mihályné szerint:

    A közös képviselőnk az évi juttatásán felül un. gazdasági dokomentumokat állít ki saját részre mivel az adósok behajtása miatt többlet munkája van.Jogos ez ? Ezt ráterheli az adósra de mivel több esetben a tartozás nem térült meg így a társasház fizeti meg.

    köszönöm szépen
    Balogh Mihályné számvizsg.biz.

  6. Fodor Zsófia szerint:

    Tisztelt Szakértő,
    idén februárban adtam el egy társasházi lakást, amely egyedi hőmennyiség mérős. Nagy sokára, júniusban számolt el velem a ház közösképviselője. Ami nekem nem volt egyértelmű, hogy a januári hőmennyiség egységárat arányaiban egy pl. decemberihez képest kb. duplájával számolta. Kérdésemre, hogy ez miért lett ilyen magas, azt válaszolta, hogy a fűtés díja minden hónapban változik a szerint, hogy abban a hónapban mennyi az összfogyasztás, és a melegvíz fölötti számla összege. Kértem tőle konkrétumot, de nem válaszol.
    Milyen lehetőségeim vannak, hogy a végére járjak, miért duplázódott januárban a hőmennyiség egységára? (idén januárban nem volt extrém hideg)
    Köszönöm,
    Fodor Zsófi

    1. Szilber Szilvia szerint:

      Tisztelt Fodor Zsófi,

      Sajnálatos módon több képviselő a tényleges fogyasztás szerinti havi számlát az adatszolgáltatást teljesítők között osztja fel, ami miatt eltérő egységárak jönnek ki és a költségmegosztás a rendszeresen adatszolgáltatók számára előnytelen.
      A Szervezeti és Működési Szabályzat (SzMSz) tartalmazza a költségek felosztásának adott társasházra vonatkozó szabályait, sokszor ilyen módon.
      A helyes elszámolás az éves teljes fogyasztásból és éves díjból kalkulált egységár lenne, melyet a havi diktálásnak megfelelően szoroznának fel.
      Amennyiben az SzMSz-ük a helytelen számítási módot tartalmazza, abban az esetben sajnos akár még bíróságon is a képviseletnek adnának igazat. Javasoljuk hívja fel korábbi tulajdonostársai figyelmét akik kérelmezhetik a hőfogyasztás költségeinek újraszámoltatását és az elszámolás hibájára hivatkozva Ön kérjen fizetési haladékot.

      Köszönjük, hogy megtisztelt bizalmával és hozzánk fordult.

      Tisztelettel:
      Szilber Szilvia

  7. Tóth Gabriella szerint:

    Kedves Szilvia!

    Olyan problémánk van, hogy a társasházunk második emeletén levő erkélyről tegnap reggelre lepotyogott jónéhágy tégla nagyságú műkő, ezzel életeket veszélyeztetve. A tulaj nem él a házban, a közös képviselőnek jeleztük, aki mondta, hogy szól a tulajnak. Azóta semmi változás sem történt. Féltem a 10 éves lánykám, nem engedhetem az udvarra …

    Mit tehetünk, kihez lehet fordulni SOS? Netán tűzoltóság? Sajnos tényleg életveszélyes a kertnek ez a része.

    Köszönöm előre is a választ,
    Gabi

  8. záma jánosné szerint:

    üdv Társasház folyosó biztonsági ajtólezárásáért büntethetnek e

    1. Szilber Szilvia szerint:

      Tisztelt Záma Jánosné,

      A társasházi közös folyosó menekülési útvonal, amit az Országos Tűzvédelmi Szabályzatban (OTSZ) foglaltak szerint nem szabad akadályokkal elzárni. Akkor sem szabályos a ráccsal való lerekesztés ha csak a saját ingatlanból való menekülést akadályozza.
      Az OTSZ és a tűzvédelmi házirend megszegése esetén a katasztrófavédelem bírságolhat, de első esetben csak figyelmeztetést szokott kapni a szabályszegő.

      Köszönjük, hogy megtisztelt bizalmával és kérdésével hozzánk fordult.

      Tisztelettel:
      Szilber Szilvia

  9. Angyal Magdolna szerint:

    A felettem lakók vagy alberlők leáztatták a fűrdő szobám plafonját.és a falat. mosdokagylója alatt levő csap amelyhez a mosógép vizszivó csöve van csatlakoztatva csepeg. A tulajok ukránok, és nem tartózkodnak a lakásban Albérlők laktak a lakásban,akiket nem lehetett elérni. Van megbízott, akit ertesitettünk a leáztatásról. Akkor éppen üresen lévő lakásban elzárta a főcsapot. Ennyi. A csapot nem csinaltatták meg bármikor újra leaztathatnak.Közben megjelentek a tulajok, de a csapot nem csinálták meg. Mi az eljárás, és a közös képviselőnek van e ebben tennivalója?

    1. Szilber Szilvia szerint:

      Tisztelt Angyal Magdolna,

      Az épület állagának megőrzése érdekében a tulajdonost fel kell szólítani a helyreállítás elvégeztetésére.
      Amennyiben a közös képviselő felszólítása eredménytelen, Ön tulajdonosként a kerületi jegyzőnél kezdeményezhet birtokvédelmi eljárást, melynek keretében a jegyző szólítja fel és kötelezi majd tulajdonostársát a javításra.
      Amennyiben az ukrán tulajdonosok nem intézkednek és vészhelyzet alakul ki, akkor hatósági tanú jelenlétében lehet a lakást felnyittatni és a közös képviselő a szükséges beavatkozást így tudja elvégeztetni. Ennek költségeit természetesen a tulajdonosra kell majd áthárítani. Ha tájékoztatják erről, akkor elképzelhető, hogy hajlandó lesz intézkedni.
      Sajnos amíg nem történik konkrét áztatás és nem folyik a víz addig a lakás erőszakos felnyittatása a rendőrség részéről nem lesz támogatott, így nem tudnak intézkedni.
      A káresemény után a társasház biztosításának terhére tudják majd a csőtörés és ingatlanban keletkezett károkat téríttetni, azonban az ingóságokra a tulajdonosnak külön biztosítást érdemes kötni.
      Bízom benne, hogy válaszommal segítségére lehettem és az ügy káresemény nélkül békésen rendeződik!

      Köszönjük bizalmát, hogy kérdésével hozzánk fordult.

      Tisztelettel:

      Szilber Szilvia
      társasház szakértő

      1. Angyal Magdolna szerint:

        Tisztelt Hölgyem!Tájékoztatását köszönöm! A probléma jelenleg megoldottnak látszik, szerencsémre a tulajdonosok együttmüködőek voltak.

  10. Balázs Tibor szerint:

    Kedves Szilber Szilvia!
    Társasházunk közös képviselője júniusban olyan magas fűtésdíjat kért befizetésre, ami nagyságrendileg tért el a téli hónapok fűtési díjától is. Kérdésünkre arról tájékoztatta a tulajdonosokat, hogy a májusi gázóra leolvasáskor hiba történt, az egyik tulajdonosra terheltek nagyobb összeget, a többiek a valós fogyasztásnál kevesebbet fizettek. Mivel ez nem indokolta volna a nagy összeget, kértük annak elszámolási levezetését. Sajnos a közös képviselő nem reagált leveleinkre. Kérdésem, hogy miként köteles-e elszámolni kérésünkre erről a megemelkedett összegről és, ha igen, miként vehetjük rá erre.
    Tisztelettel: Balázs Tibor

    1. Szilber Szilvia szerint:

      Tisztelt Balázs Tibor,

      Több társasház ellenőrzése során is tapasztaltam, hogy a közös képviselő a havi számlát osztja fel az éppen abban a hónapban fogyasztást bejelentők között.
      Ezzel a költségek megosztása nagyon aránytalan lesz, hiszen egyes tulajdonosok hónapokig nem diktálnak, majd egyszer diktálnak egy nagyobb fogyasztást, amikor az szintén az aktuális havi számlát osztják el. A hónapok óta elfogyasztott és egyszerre diktált adatokkal így ebben a hónapban -amikor sokat diktáltak- a hőfogyasztás egységára nagyon kedvező lesz.
      Abban a hónapban viszont, amikor a tulajdonosok fogyasztanak, de csak kevesen diktálnak, akkor a kevés diktálást teljesítő között van felosztva az összes többi tulajdonos fogyasztásának havi díja, hiszen a szolgáltató a tényleges fogyasztást számlázza ki.

      Feltétlenül éves fogyasztási adatokból kell kiindulni, és az éves díjakat kell alapul venni, hogy kiszámítsák az adott társasházban a fűtés kWh egységárát és vízmelegítés m3 egysegárat.

      Önöknél ez a kiugró költség csak úgy fordulhatott elő, hogy nem éves átalányt egységárat számol a közös képviselő, hanem a havi számlákat osztja fel.
      A közös képviselő a számítás alapját természetesen köteles a tulajdonosoknak bemutatni. Amennyiben ennek nem tesz eleget, az írásos felszólítás után javaslom, hogy forduljanak a kerületi jegyzőhöz és kezdeményezzenek törvényességi felügyeleti eljárást.
      Közös képviselőknek a felszólító levélben jelezhetik, hogy amennyiben nyolc napon belül nem ad választ arra, hogy milyen számítási metodikával jutott az adott eredményre, akkor kénytelenek lesznek a jegyzőhöz fordulni.
      Valószínűleg visszamenőleg érdemes lehet újra számoltatni a fogyasztás alapján a díjakat (amennyiben az megfelelően volt dokumentálva, visszakereshetőek az óraállások).

      Sajnos pont azok jártak jól a havi számlák felosztásával, akik ritkán diktáltak, míg a rendesen, havonta diktáló tulajdonosok pedig az átlagos hónapokban (amikor többen nem diktáltak) magasabb egységárat fizettek.

      Bízom benne, hogy válaszomat hasznosnak találta, és hogy hamarosan megoldódik a probléma önöknél.

      Köszönöm bizalmát, hogy kérdésével hozzám fordult.
      Üdvözlettel,
      Szilber Szilvia
      Társasház szakértő

    2. Szilber Szilvia szerint:

      Tisztelt Balázs Tibor,

      Több társasház ellenőrzése során is tapasztaltam, hogy a közösképviselő a havi számlát osztja fel az éppen abban a hónapban fogyasztást bejelentők között.
      Ezzel a költségek megosztása nagyon aránytalan lesz, hiszen egyes tulajdonosok hónapokig nem diktálnak, majd egyszer diktálnak egy nagyobb fogyasztást, amikor az aktuális havi számlát osztják el. A hónapok óta elfogyasztott és egyszerre diktált adatokkal így ebben a hónapban amikor sokat diktáltak az egységára nagyon kedvező lesz a felmelegítési díjnak, illetve fűtési díjnak. Abban a hónapban viszont, amikor a tulajdonosok fogyasztanak, de csak kevesen diktálnak, akkor a kevés diktálást teljesítő között van felosztva az összes többi tulajdonos fogyasztásának havi díja.

      Feltétlenül éves fogyasztási adatokból kell kiindulni, és az éves díjakat kell alapul venni, hogy kiszámítsák az adott társasházban a fűtés kWh egységárát és vízmelegítés m3 egysegarat.

      Önöknél ez a kiugró költség csak úgy fordulhatott elő, hogy nem éves általányt egységárat számol a közös képviselő, hanem a havi számlákat osztja fel. A közös képviselő a számítás alapját köteles a tulajdonosoknak bemutatni. Amennyiben ennek nem tesz eleget, az írásos felszólítás után javaslom, hogy forduljanak a kerületi jegyzőhöz és kezdeményezzenek törvényességi felügyeleti eljárást.
      Közös képviselőknek a felszólító levélben jelezhetik, hogy amennyiben nyolc napon belül nem ad választ arra, hogy milyen számítási metodikával jutott az adott eredményre, akkor kénytelenek lesznek a jegyzőhöz fordulni.
      Valószínűleg visszamenőleg érdemes lehet újra számoltatni a fogyasztás alapján a díjakat (amennyiben az megfelelően volt dokumentálva, visszakereshető).

      Azok jártak jól a havi számlák felosztásával, akik ritkán diktáltak és a rendesen, havonta diktáló tulajdonosok pedig az átlagos hónapokban (amikor többen nem diktáltak) magasabb általány árat fizettek.

      Bízom benne, hogy válaszomat hasznosnak találta, és hogy hamarosan megoldódik a probléma önöknél.

      Köszönöm bizalmát, hogy kérdésével hozzám fordult.
      Üdvözlettel,
      Szilber Szilvia

  11. Kiss Tamás szerint:

    Jo napot kívánok.
    Vettünk egy társasházi lakást.
    A lépcsőház nagyon koszos ,szerintem minimum egy éve nem volt takarítva.
    A ház előtt a bejáratnál 2 méteres gaz van,a haz körül a fű is óriási.
    Nekünk most lenne majd esedékes az elso havi díj befizetése (havi 7000 ft),amivel nincs is baj,de ha nem csinál a képviselő semmit akkor is kötelességem befizeti ???
    Én megcsinálom most ezeket a munkálatokat saját költségre, de nem ez a megoldás.

    1. Szilber Szilvia szerint:

      Tisztelt Kiss Tamás,

      A társasház költségvetésének áttekintése nélkül nehéz nyilatkozni, de látatlanban is úgy tűnik, hogy a közösköltség nagyon alacsony és maximum a hulladékszállítás és víz és, csatorna díjakat fedezi. Láthatóan a takarításra kertápolásra és valószínűleg az épület karbantartásáról sem nyújt fedezetet.

      Addig amíg csak kosz és gaz van is kellemetlen ez a helyzet, és csökkenti az ingatlanok értékét is.
      Azonban abban a pillanatban amikor műszaki probléma adódik, pl. a 60 éves ólom csövek a falban kilyukadnak és strang cserére lesz szükség, akkor a társasház tartalékainak hiánya bizony nagy kellemetlenséget okozhat a tulajdonosoknak.
      A gázhálózat avulása miatt lezárhatják a gázt, az elektromos fűtés és víz melegítésra való átállás után az elektromos hálózat is túlterhelődik, és bizonyos tetőszerkezeti, beázási problémák miatt akár az épület kiürítését is elrendelheti a hatóság.

      Javaslom, hogy haladéktalanul kérjen egy elszámolást akár néhány évre visszamenőleg, amit át kell nézni, hogy milyen kiadásai voltak a társasháznak ( megtörténtek-e a szükséges karbantartások és felújítások illetve a hatósági kötelezéseknek megfelelő gáz és érintésvédelmi villámvédelmi vizsgálatok) és a bevételei mire nyújtanak fedezetet.

      Természetesen az, hogy a takarítást és közös zöldterület karbantartását Ön végzi el most, hosszútávon nem oldja meg a problémát és ezt a kiszolgáltatott, tartalék nélküli helyzetet nem szabad tovabb halogatni.

      A 7000 Ft közösköltséget akkor is be kell fizetni, ha bizonyos szolgáltatásokra nem nyújt fedezetet. Amennyiben a társasház alulfinanszírozott, haladéktalanul felújítási alap létrehozását és közösköltség emelést javaslok.
      Az irreálisan alacsonyan tartott Közösköltség esetén a meghibásodásokat csak célbefizetésből fogják tudni megoldani amit egy rendkívüli közgyűlésen hiába szavaznak meg, ha tulajdonosi közösség egy része nem fizetőképes és nem tud egy strangcserére vagy beszakadni készülő tetőre, az elkorhadt lécek cseréjére nyolc napon belül előteremteni.
      Olyan esettel is találkoztam már, hogy a társasházi képviselő egy rendkívüli hiba elhárítást nem mert megrendelni amíg a tulajdonosok be nem fizették a cél befizetést, mert tudta, hogy addig nem fogja tudni a vállalkozónak kifizetni a díjat.

      Köszönöm bizalmát, hogy kérdésével hozzám fordult.
      Üdvözlettel,
      Szilber Szilvia

  12. dr.Pinter Lajos szerint:

    A szomszedom a felujias alatt haromszor atverta a
    z elvalszto falat a fudoszobamban es ahol a mosogepem van ott ketszer,annak ellenere,hogy felhivtam a figyelmuket erre a tenyre amikor 14 evvel ezelott en ujitottam fel a lakasom…
    A tarsashaz kozos kepvisloje ,mar egy hete nem er ra,hogy megnezze.A kart okozo allitja ,hogy a kart a haz biztositojanak kell kifizetn.A lakas belseje teljesen,at lett alakitva.Itt nem kell engedely valakitol egy statikustol?Mit csinaljak.???Koszono a figyelmet…

    1. Szilber Szilvia szerint:

      Tisztelt Dr. Pintér Lajos,

      Társasház tartó falai közös tulajdont képeznek, ezért a közösség hozzájárulása nélkül nem nyitható rajta.
      A közös képviselő elkérhetné az érintett tulajdonostól, de mivel nem működik együtt és sajnos így bővebb információ hiányában nem tudok ebben segíteni.
      A társasház biztosítójának nem érdemes bejelenteni a kárt azonban mivel a biztosításra ma tudjuk, hogy felelősségi kár is van e benne.

      Amennyiben a biztosításhoz kötöttek a tulajdonosi közösséghez kapcsolódó felelősség biztosítást, akkor térítheti a biztosító, azonban további károkozás esetén már nem fog fizetni. A szomszédja már az első fúrásnál tudomást szerzett arról, hogy kárt tett az ön fürdőszobájában, ezért a továbbiakat a tulajdonos felelősség biztosítására lehet rendezni.

      Javaslom Önnek, hogy a kerületi jegyzőnél tegyen panaszt, és indítson birtokvédelmi eljárást, mert a szomszéd átalakítása nem csak az ön fürdőszobáját veszélyezteti, hanem a falak mozgatása miatt az épület statikáját. Jobb, ha a jegyző elindít egy vizsgálatot ami nem tár fel szabálytalanságot.

      Üdvözlettel:
      Szilber Szilvia

  13. Reider László szerint:

    Üdvözlöm.

    Most vettünk egy “panel” lakást, amely felújításra szorul.
    A fürdőszobában ki szeretnénk kötni a fűtést, ezzel kapcsolatban megkerestem a k.képviselőt, aki a víztelenítési eljárást visszautasította, hivatkozván a fűtési szezonra. Elmondta, hogy levegős maradhat a rendszer, amely miatt neki majd dolgoznia, telefonálgatnia kell.
    Emiatt a teljes lakásfelújítást a fűtési szezon végéig mem tudjuk elvégezni, ergo az addig lakhatatlan lesz.
    Mit tudok tenni ilyen helyzetben?

  14. Sabó Lászéó szerint:

    Üdv!
    Szabó László vagyok,ma összetűzésbe keveredtem drága közös képviselőmmel,eldugult valahol a lefolyó és a wc-ben meg a zuhanyban jött vissza a víz,felhívtam a képviselőt,hogy mi a teendő erre elhajtott,kivan írva a dugúláserhárító elérhetősége hívjam őket,aztán felemeltem a hangom akkor felhívta őket ő.lementem a pinémbe,hogy kőrülnézzek mert egyébként nem használom valamelyik kedves szomszéd a pincéhez vezető folyosót eltorlaszolta a képviselönek ismét szóltam amire a válasz hagyam békén nem az ő dolga.Kérdezem én,hogy ez így rendben van???

    1. Szilber Szilvia szerint:

      Tisztelt Szabó László,

      A lakáson belüli műszaki problémák valóban a tulajdonos hatáskörébe tartoznak a képviselő a közös területek karbantartása tárgyában intézkedhet.
      Ön mégis helyesen cselekedett, és szabályosan járt el, amikor tájékoztatta a képviselőt a dugulásról.
      Az ő reakciója nem volt helyénvaló.
      A dugulás bejelentése a képviselet felé azért fontos, mert utóbb (az elhárítás közben kiderülhet, hogy a dugulás esetlegesen nem a lakásban, hanem közös szakaszon van. Így a számlát már nem a lakástulajdonos, hanem a társasház kell hogy rendezze).
      Ha előzetesen értesült a közösképviselő, akkor ezt könnyebb ügyintézni és a közösképviselő jó ha tud a társasházban előforduló műszaki problémákról.

      A dugulás elhárítás költségeit a biztosítótól vélhetően visszaigényelheti, ehhez a kárbejelentést Önnek kell megtenni megadva a bankszámlaszámát amelyre a kár kifizetést kéri. Közös képviselője tud információt adni arról, hogy a társasház melyik biztosítónál van és mi a kár bejelentés módja.

      A pince folyosóján tárolt lomok tárgyában a képviselet eltávolíttathatja a közlekedést akadályozó tárgyakat.
      Megfelelő eljárás először körlevelet írni és megpróbálni kideríteni, hogy ki rakta oda a lomokat majd felszólítani, hogy távolítsa el. Amennyiben ez eredménytelen, akkor a közösképviselő intézkedjen.

      Köszönöm bizalmát hogy kérdésével hozzám fordult.

      Tisztelettel:

      Szilber Szilvia

  15. M.Dóra szerint:

    Jó napot kívánok!
    Egy olyan kérdéssel fordulnék Önökhöz, hogy mai nap felújítás kezdődött a lakásban és miközben az ott dolgozó ismerősünk cipelte le a törmeléket, mire visszaért a közös képviselő a lakásunkban állt, az előszobában. Mivel az ott dolgozó ismerősünk nem ismerős a lakásban, ezért nem tudta ki ő, sőt megkérte hogy igazolja magát, de ezt nem tette meg a képviselő. Minősíthetetlen módon közölte velem ezeket, s bármikor is hívom valamilyen más ügyben sosem hív vissza, nem veszi fel a telefont.
    Ezügyben mit lehet tenni?

    1. Szilber Szilvia szerint:

      Kedves Dóra

      A közös képviselőnek nincs joga engedély nélkül az egyes lakásokba bemenni.
      Amennyiben más problémák is vannak és tulajdonostársai is elégedetlenek, érdemes lehet megfontolni a képviselet leváltását.

      Üdvözlettel:
      Szilber Szilvia

  16. Trembeczki Ildikó szerint:

    Kedves Szilber Szilvia!
    Több mint 3 éve vettük a lakásunkat. Aztán szépen lassan kiderült, hogy a felettem lakó valami szerkentyűvel a háló felett folyton kopácsol. Mintha valami cipész műhely lenne felettünk. A közös képviselőnek jeleztem, amire az volt a válasza, hogy ááá ők aranyosak. Többen elmondták, hogy problémás lakók. 3 év után sem vette észre magát a lakótárs, 2 műszakban dolgozom egyre kimerültebb vagyok a pihenés hiánya miatt. Mit tehetek? Úgy tudom egy ilyen tarsasházban nem lehet “műhelyt” létesíteni a 3. emeleten. Nem vagyok az a cirkuszolós fajta, nem mentem hőbörögni hozzájuk. Szócsata nem volt de már nem tudom tolerálni hogy a saját otthonomban nem tudok pihenni.
    Válaszát köszönöm szépen

    1. Szilber Szilvia szerint:

      Kedves Ildikó,
      Köszönjük, hogy megtisztelt bizalmával és kérdésével hozzánk fordult.
      Valóban jól tudja, a társasházban nem lehet másokat ravaró üzleti tevékenységet folytatni. Amennyiben a szomszéd műhelyt üzemeltet vagy más módon zavarja az Ön nyugalmát, érdemes
      -az önkormányzatnál bejelentést tenni (akik a nem lakáscélú használat 30 napon belül megszüntetésére fogják utasítani a szomszédot)
      -birtokvédelmi eljárást kezdeményezni a kerületi jegyzőnél.

      Bízom benne, hogy amennyiben tájékoztatja a fentiekről a szomszédot, akkor az ügy hivatalos útra való terelése előtt felhagy a zavaró tevékenységgel!

      Üdvözlettel:
      Szilber Szilvia

  17. Nagyné Rózsavőlgyi Magdolna szerint:

    Jó napot kivánok!Abban szeretnék segitséget kérni mi ilyenkor a teendö!Vettem egy társasházi lakást zárt parkoló udvar tartotik hozzá garázsokkal.A garázst avolt tulajdonos nem adja el igy maradna parkolásra az udvar.De ott nincs hely.A képviselöt meg kérdeztük ö mondta ezt.Irjuk ki a lépcsöház ajtajára hogy parkoló helyet keresünk meg vételre vagy bérlésre.Helyes ezigy?Az utca front elég messze van és nem vagyok már fiatal.Mi a jogom vagy van e eggyáltalán?Mi az amiben a képviselönek kőtelessége lenne ez ügyben velem szemben intéznie?Vagy nincs semmi.Válaszát elöre is meg kőszőnőm.

    1. Szilber Szilvia szerint:

      Tisztelt Nagyné Rózsavőlgyi Magdolna,

      Köszönöm, hogy megtisztelt bizalmával és hozzám fordult kérésével.
      Amennyiben a garázst nem adta el a tulajdonos, sajnos a képviselő nem tudja ezt kikényszeríteni.
      Valóban csak az a lehetőség van, hogy a garázs tulajdonosokat Ön vételi ajánlattal felkeresi.

      Tisztelettel,

      Szilber Szilvia

  18. Sipos Miklósné szerint:

    Kérdésem az lenne, hogy hogyan kell a közös képviselőnek értesíteni a tulajdonosokat a lakógyűlésről, kell-e bizonyítania, hogy a tulajdonost értesítette, vagy elég az albérlője postaládájába bedobni a meghívót?

    1. Szilber Szilvia szerint:

      Tisztelt Sipos Miklósné,

      Köszönöm, hogy kérdésével hozzám fordult.
      A közgyűlési meghívó hivatalos irat ezért ajánlott postai levélben kell elküldeni azoknak akik nem az épületben laknak és MEGADTÁK egyéb értesítési címet.
      A társasházban ki kell függeszteni a meghívót, ezért ekkor a házban élők postaládájába el lehet helyezni a meghívót amennyiben ezt egy tanú tudja igazolni.

      A berbeadott lakás és a hozza tartozó postaláda a tulajdonosi. Amennyiben ezt -saját felelősségére- bérlő rendelkezésére bocsátja, attól még a tájékoztatás a postaláda útján hivatalos és szabályos.

      Tisztelettel,

      Szilber Szilvia

  19. Bogdán Éva szerint:

    Érdeklődöm, hogy ha valaki áztatja a lakásomat, és se rendbe nem hozatja a fürdőszobáját, se a közös képviselő által hozott mestereket nem engedi be, nem fogadja e, mihez van joga a képviselőnek, hogy rajtam segítsen.
    Éva

  20. Royal CBD szerint:

    Very nice post. I just stumbled upon your weblog and wanted
    to say that I have really enjoyed surfing around your blog posts.

    After all I’ll be subscribing to your feed and I hope you write
    again very soon!

    Also visit my blog Royal CBD

  21. Lovas Lászlóné szerint:

    Érdeklődnék. Kihez tudnék fordulni, fűtés probléma miatt, penészes a fiam szobája , fekete a tapéta, a radiátor csak langyos, este 23 órától nincs fűtés, még télen sem, sokszor szóltam neki de hiába. De van más probléma is van vele, de nem lehet komunikálni. Kihez fordulhatok problémáimmal? Kérem segítséget. Üdv: Erzsébet.

    1. Szilber Szilvia szerint:

      Tisztelt Lovas Lászlóné
      Köszönjük, hogy kérdésével hozzám fordult.
      Tulajdonostársakkal össze meg az Ön által jelzett problémákat amennyiben mások támogatását is meg tudja szerezni akkor a közös képviselőnek együtt írjanak kérelmet a fűtés szabályozás módosításáról és egyéb kérelmeikről.
      Amennyiben a jelenlegi képviselet nem együttműködő akkor érdemes lehet a képviselet váltás lehetőségét felmérni és előzetesen lefektetnie tulajdonosok elvárásait az új menedzsmenttel szemben.
      További tanácsadással örömmel állok rendelkezésre.
      Társasházi tanácsadás előre egyeztetett idő keddi napokon 15.000 FT /óra
      Üdvözlettel:
      Szilber Szilvia

  22. Kiss Rebeka szerint:

    Kedves Szilber Szilvia!

    Olyan kérdésem lenne, hogy ingatlantulajdonosként ha bérbe adom a lakásom (ingatlanirodán keresztül, közjegyzői szerződéssel), akkor a közös képviselőnek jogában áll-e illetve nekem kötelezettségem-e az, hogy az albérlőm adatait kiadjam számára?

    Köszönöm válaszát előre is!

    1. Szilber Szilvia szerint:

      Kedves Rebeka,
      Köszönjük, hogy megtisztelt bizalmával és kérdésével hozzánk fordult.
      Szervezeti Működési Szabályzat tartalmazhat erre vonatkozóan információt. Több házban a csőtörések és egyéb műszaki hibák előfordulása miatt kötelezővé tették a lakáshasználók elérhetőségének nyilvántartását, hogy a legrövidebb időn belül lehessen értesíteni az érintetteket. Ha az SzMSz nem tartalmazza akkor nem kötelezheti a bérlő adatainak megadására.
      Üdvözlettel:
      Szilber Szilvia

  23. Tóth Tünde Mária szerint:

    Kedves Szilvia!

    Az alábbi ügyben kérem véleményét:
    Társas-házi, legfelső emeleti (lapos tetős) lakásom a tető felől többször beázott már, melyről az aktuális közös képviselőt mindig írásban tájékoztattam/értesítettem. A ház még 2019-ben közgyűlési határozattal megszavazott egy jelentős összeget a tető felújítására. 2020. nyarán közös képviselő váltásunk volt( a korábbi képviselő januári halála miatt). Az új képviselő is írásban tájékoztatva lett az újabb, 2020 augusztusi majd szeptemberi súlyos beázásokról is, és kértük a tető sürgős javítását és ezzel a beázás okának soron kívüli elhárítását. A beázást elismerte, lakást is megtekintette de Érdemben nem kapunk választ mikor lesz meg a javítás. Az átadás/átvételre, az ügyek áttekintésére, javítási ajánlatok bekérésére, számvizsgáló bizottsággal történő egyeztetésekre hivatkozik.
    Milyen módon tudom a javítás mielőbbi elvégeztetésére felszólítani, mivel minden esős napon újabb beázás lehetősége fenyeget amelyek esetről esetre egyre komolyabbak voltak eddig is és az érintett terület is mindig növekedett.

    A biztosító sem fizet már kártérítést felém, mivel a társasház a korábbi károk után nem mutatta be a javításról szóló számlákat.

    Köszönettel várom válaszát.
    Tóth Tünde

    1. Szilber Szilvia szerint:

      Kedves Tünde,
      Köszönjük bizalmát, hogy kérdésével hozzánk fordult.
      A képviselőt érdemes lenne felszólítani írásban, hogy ha haladéktalanul nem intézkedik akkor a kerületi jegyzőnél birtokvédelmi eljárást és törvényességi felügyeleti eljárást lesz kénytelen kezdeményezni. Ezen eljárások megindítása díjtalan és a jegyzői iroda jogász munkatársai hatékony segítségére tudnak lenni.
      További tanácsadással is örömmel állok rendelkezésére.
      Társasházi tanácsadás előre egyeztetett idő keddi napokon 15.000 FT /óra
      Üdvözlettel:
      Szilber Szilvia

  24. Tomi szerint:

    Kedves Szilvia!
    Tisztelettel kérdezem, hogy a közös képviselő milyen esetekben, és milyen összeghatárig költheti önkényesen a ház pénzét közgyűlési jóváhagyás nélkül? Konkrétabban, költheti e “úgy gondoltam hasznos lesz a háznak ” elv alapján a pénzünket. Azok a kiadások, amelyek azonnali hibaelhárítást, vagy meghibásodott dolog pótlását igénylik, rendben vannak, de az amúgy nélkülözhető, általa mégis hasznosnak ítélt dolgok (cifra házszámtábla, bizonytalan műszaki megbízhatóságú füstérzékelő, zászlótartó, stb…) viszont viszi a tízezreket. A társasházi törvényben nem találtam (vagy elkerülte a figyelmemet) erre vonatkozó szabályt. Tisztelettel köszönöm válaszát.

  25. András szerint:

    Tisztelt Cím,

    Egy panel épületegyüttes pince szinti beázása kapcsán úgy érzem nem tesz kellő lépéseket a társasház gondnoka.
    A nagy esőzések miatt vélhetően a pince ablakoknál beázott a pince tárolók szintje és térdigérő víz állt a pincében. Ezt akkor részben elhárították, kiszivattyúzták a víz egy részét, de egy 20cm víz maradt (mondván, azt a szivattyú nem bírta). Ez a víz több, mint 3 hónapja ott áll és minimálisan párolog, szivárog el, de az aljzat betonok már kezdenek szépen átnedvesedni a szárazabb tárolókban is.
    Azt gondolom, hogy a társasház kezelőjének feladata lenne ezt elhárítani, ők pedig a lakókra várnak, hogy vödrökkel, lapátokkal mindenki merje fel és vigye ki a pincéből a vizet.
    Emellett arról sem nyilatkozik, hogy mit tettek a következő hasonló beázás megelőzése érdekében.
    Mit tehetnek a lakók?
    Köszönettel, András

  26. Gyöngyösi Ágnes szerint:

    Nálunk IB elnök van, szerintem jogtalanul, mivel nincs tulajdonhányada a lakótelepen.
    Így jogtalanul kezeli a közös költségeket és két éve nem volt közgyűlés, így elszámolás sem.
    Hová tudok ilyenkor fordulni.

  27. András szerint:

    Tisztelt Hölgyem, Uram,

    Társasházi tulajdonosként a közvetkező problémával szembesültem:
    Meghibásodott a strang, zajos, elviselhetetlen hangokat ad az éjszaka közepén.
    A közös képviselőt megkeresve, elhárította az ügy kivizsgálását, műszaki képzettségű ember 40 éve nem látta a strangokat.

    A társasháznak nincsen műszaki felügyelete,
    nem tudom, hogyan tudom a műszaki hibát kijavíttatni, kivizsgáltatni.

    Milyen módon lehet elősegíteni, hogy a közös képviselő foglalkozzon az állagóvással ha nem teszi meg a feladatát? Milyen kötelességei vannak? Hogyan lehet tulajdonosként műszaki felülvizsgálatot kérni kikerülve a közös képviselőt?

    Köszönöm,
    András

  28. Rakos József szerint:

    Kedves Szilvia! Lakástulajdonosként egy szellőző rendszerek felűjításhözával foglalkozó szakembert küldtem ingyenes felmérés és szakmai javaslat témában a közös képviselő elérhetőségére. Ő elutasította, nem fogadta, és közölte, nekem ehhez nincs jogom, csak a közgyűlésnek. Rövid véleményét kérem. Előre is nagyon köszönöm.

  29. Varga Ildikó szerint:

    Kedves Szilvia!

    Közös képviselő jogaival kapcsolatos a kérdésem.
    Azt szeretném megkérdezni, hogy a közös képviselőnek van-e joga (esetleg kötelessége-e) egy lakástulajdonost figyelmeztetni szóban vagy írásban, ha az általa albérletnek kiadott lakásban gondok vannak az ott lakókkal? Sajnos, a főbérlőt már nem érjük el, annyi probléma van az albérlőjével, nem reagál a megkeresésünkre. A közös képviselő azt mondta, neki nincs joga szólni emiatt a főbérlőnek. Mi viszont úgy hallottuk, hogy meg kellene tennie.
    Mi az igazság? (Nem szeretnénk a birtokvédelemig elmenni, nem látjuk értelmét…)
    Válaszát köszönöm.

    Üdvözlettel: Ildikó

  30. Szántai Klára szerint:

    Kedves Szilvia!
    Földszinti társasház lakásomba , hétvégén feljött a szennyvíz a kádba, mosdóba, mosogatóba és a wcbe. Gondnoknak szóltam az átirányitott az egy folyosón lakó közösképviselőhöz. Nagynehezen megnézte mi a helyzet a lakásomba. Lekezelően megjegyezte ez az én gondom nálam van a dugulás.Sajnos mindennel probálkoztunk , de nem jártnk sikerrel. ki kellett hívni az elhárítokat.Továbbiakban nem nyitott ajtót, nem vette fel a telefont. Pincébe lejutást is a felsó szomszéd segítségével tudtunk lemenni, hogy követni tudjuk a dugulás helyét.
    A közös csövekben volt a dugulás ami nálam okozott problémát. Következő napon vittem a számlát és mutattam a dugulás helyét. Teljessen elutasítóan kijelentette ő nem fizet .
    Sött elkezdett személyeskedni, mire én is válaszoltam , nekem rohant , megakart ütni.
    Tippet kaptam menjek a ház biztosítojához, majd kifizeti a kárt. Közel 2millios biztosításba nincs benne a dugulás. Emailba megegyszer kértem , hogy fizessen. Sajnos semmi reakció.
    Úgy érzem, hogy ezt nem nekem kellene állnom, ezért van a közösköltség.
    Számla és tanuim vannak, hogy a pincében levő közös csatorna csöben volt a dugulás.
    Mi a teendő ilyenkor? Kérém tanácsát
    Tisztelettel . Klára

  31. Baranyi Tibor szerint:

    A társas -ház egyes lakásaikban korszerűsítések történtek:közművek falicsatlakozóinak áthelyezése válaszfalak elbontása , lakó funkciók ide oda telepítése, szellőző rendszerbe ventilátoros gép beépítése illetve elfalazása..stb. .A lakókegyülés döntésére szeretnénk tényleges belső terület térképet készíteni./átvezetni a tervrajzon/
    Ki jogosult a közgyűlési döntés alapján a tényleges műszaki helyzet térképezésére a tulajdonokba belépni.Megtagadhatja e a tulajdonos a lakógyülési döntés végrehajtását. Mire kell felszólitani a tulajdonost,Hogy lesz hiteles az uj tervrajz

  32. Nagy Ildikó szerint:

    Tisztelt Közös Képviselő!
    Van-e joga a közös képviselőnek megtagadni a hozzájáruló nyilatkozat kiadását arra vonatkozóan, hogy az egyik lakást érintően a tulajdonos által kezdeményezett gázszolgáltatás megszüntetéséhez – a munkálatok idejére – lekapcsolják a társasházat a gázszolgáltatásról? A megtagadás indoka esetemben az volt, hogy ha a házban probléma van a csövekkel és azt a visszakapcsolás előtti tömörségi próba kimutatja, a visszakapcsolás az érintett tulajdonostársnak, vagy a társasháznak költséggel járhat és ezt nem kívánja felvállalni! Álláspontom szerint ha a csövekkel probléma lenne, a tűz- és robbanásveszély miatt a hiba kijavítása és nem annak az eltitkolása lenne az elvárható magatartás! Várom mielőbbi válaszát, tisztelettel egy felújításra elszánt tulajdonos

    1. Szilber Szilvia szerint:

      Tisztelt Nagy Ildikó,

      Köszönöm megtisztelő bizalmát, hogy kérdésével hozzám fordult.

      A gáz hálózatot a közösség köteles oly módon karbantartani, hogy annak zárása és nyitása lehetséges legyen. A szolgáltatásról való leválást nem akadályozhatják, de az elektromos futes és vízmelegítés valószínűleg olyan hálózatfejlesztését járhat, amelyhez a közösség engedélye szükséges lesz.

      Tisztelettel,
      Szilber Szilvia

  33. Moravcsik Szilvia szerint:

    Tisztelt Szilvia! A közös képviselet szeptemberben hozott egy határozatot kerti vízmérő felszerelésére, ez egészen mostanáig (június 19.) nem történt meg, február óta többször, telefonon, levélben jeleztem, hogy szeretnénk ha megoldanák végre a problémát mert most a saját lakásomból locsolom a közös kertrészt. Májusig annyit értem el, hogy nekem kellett fél nap szabadságot kivennem (holott a vízszerelő bejutását sem nekem kellett volna intéznem) és beengednem felmérést készíteni a szerelőt. Ezután további hetek teltek el úgy, hogy levélben beszámoltam a történtekről, és kértem hogy a továbbiakban végezze el a feladatát, és legyen szíves intézkedjen. Semmi reakció nem érkezett, és a munka sincs elvégezve. És továbbra is (a nagy nyári meleg idején) a saját vizem megy el a locsolásr,a ezzel nekem anyagi veszteséget és egyéb bonyodalmakat okozva (pl. a mosógép kiállásra eszközöket venni a locsoláshoz és felszerelni minden egyes locsolásnál.) Kérdésem a következő: 1. Milyen módon vehetem rá hogy a munkáját elvégezze, ha egyszerű email üzenetemre nem válaszol, és a ha telefonálok akkor is csak “lepattint”. 2. Dönthetek-e úgy hogy megírom neki, hogy ezen ügyből kifolyólag addig nem vagyok hajlandó közös költséget fizetni míg a feladatát el nem végz? Hiszen nem csak a feladatát nem végzi el, de még a kommunikációt is megtagadja? (Egyéb feladatait sem végzi el de ez az ami konkrétan mindenapi szinten érint jelenleg). Válaszát előre is köszönöm.

    1. Szilber Szilvia szerint:

      Tisztelt Moravcsik Szilvia,

      Köszönöm megtisztelő bizalmát, hogy kérdésével hozzám fordult.

      Teljes mértékben indokoltnak tartom a leírt probléma miatti elégedetlenségét.
      Amennyiben képviselet a határozatok és kérelmek ellenére nem intézkedik, akkor csak a leváltás lehet megoldás, amelyről közgyűlésen kell határozni.
      Tisztelettel,
      Szilber Szilvia

  34. Zoltán szerint:

    Tisztelt Silvia!

    Évek óta hadakozom a közös képviselővel. Rendre azt a módszert választja, hogy a “lakógyülést” lehetetlen időpontra teszi, majd ha a lakógyűlés határozatképtelen (nem meglepő módon a kevés megjelentek miatt) 15 perc múlva “megismétli” vagyis kijátszva a lehetőséget határozatképesnek nyilvánítja a “megismételt” közgyűlést.
    Ezzel a bevált módszerrel rendre a határozatképtelen közgyűléselt megszavaztatja a közös költség (közös képviseleti díj) emelésrről.
    Ez a módszer csak számomra elfogadhatatlan?
    A közös képviselő nincs a helyzet magaslatán. Valami nyilvántartásra hivatkozva (excel táblázat szerüséget kaptunk) kihozta hogy “Előző időszakból áthozott tartozás” X összeg.
    Hogy milyen előző időszakot reklamál és hogy a közös költség mely tételeit arra nem hajlandó érdemben válaszolni.
    A sokadik indokolatlan közösköltség emelés után odáig fajult a dolog, januártól megszüntettem a közösköltség “közös képviseleti díj” részét, mivel úgy láttam nem látja el a vállalt feladatot. A többit
    természetesen továbbra is fizetem.
    Mindebben csak megerősített a mai nap, mikor is kiderült egyég ügyet intéze, hogy a szemétszállítás a mai napig a régi tulajdonos nevén volt. Évekkel ezelőtt beadtam a tulajdonlapot az összes ismert szolgáltatóhoz (akitől számlát kapok). A szemétszállítás mivel a ház feladata, a közös képviselö intézi. Ezek után felmerül a kérdés hogy pl. a liftkarbantartás és hasonló tételek nem okozhatnak meglepetést?
    Mókásnak találnám ha liftbe való beragadáskor a liftszerelő kérné az igazolást hogy mit kerestem a liftben.

    Lehet ebből valami kellemetlenségem?
    Épp eleget okozott már, többet nem kéne……..

  35. Kedves Szilvia!
    Egy ingatlan megvásárlásakor a szolgáltatók felé (távfűtés, villany, stb.) esetünkben a szemétszállító társaság a köösös képviselő vagy a tulajdonos tartozik bejelentési kötelezettséggel?
    A kakás már rég az enyém,de csak most (kb. 7 év után derült ki hogy a szemétszállítóknál az ingatlan nincs átírva.
    A másik ami roppant érdekel, az a közös képviselő számla adási kötelezettsége. Én fizetem a közösköltséget, de ha egyszer a közös képviselö úgy dönt (mert megteheti) hogy követeléssel áll elő, nem tudok semmit tenni, mert semmilyen bizonylat nincs a birtokomban.
    A számla adásikötelezettség a közös képviselőkre nem vonatkozik???
    Előre is köszönöm válaszát!

  36. Skripeczky György szerint:

    Jó napot kívánok! Azt szeretném megkérdezni hogy a társasház lakóival, mennyi idővel előtte kell közölni ha lomtalanítás lesz? Köszönöm szépen

  37. Tombor Zsófia szerint:

    Tisztelt Szilvia,

    Szóval a kérdésem az, hogy mit jelent
    A tartalék és a céltartalék?
    Konkrétan egy társasházról van szó, és rá akarok kérdezni arra, hogy van-e tartaléka vagy céltartaléka a társasháznak
    De nem tudom, hogy ez jelent-e bármit
    Úgy értem, hogy ha mondjuk azt mondjuk a közös képviselő, hogy ez a 3 millió forint tartalék rendkívüli kiadások esetére, és ő magában eldönti, hogy bármi lehet rendkívüli kiadás, akkor igazából bármikor hozzányúlhat a pénzhez, és akkor én hiába kérdezek rá, hogy van-e tartaléka a társs
    társasháznak, mert akkor mondhatja, hogy van
    de másnapra meg nem lesz
    mert kitalálja, hogy rendkívül fontos volt 3 millióért lefesteni a kaput
    Szóval van-e bármi értelme rákérdezni a közös képviseletnél, hogy van-e a háznak tartaléka vagy céltartaléka?
    Vagy úgyis kb azt mondanak, amit akarnak, mert bármikor mondhatja, hogy van, aztán meg elkölti másnap, és akkor nem lesz?
    Számvizsgálóbizottsági tag vagyok egy társasházban, és szeretném tudni, hogy mennyi pénze van a társasháznak, és az mire van beszedve.
    Idén volt rendkívüli befizetés, és azzal kapcsolatban ezt gondoltam írni a közös képviseletnek:
    Továbbá szeretnék rálátni, az idei évben előírt rendkívüli befizetésre, hogy beérkezett-e a lakók részéról, illetve a befizetésekből még mennyi pénz maradt, ami elkölthető. Továbbá amit elköltöttünk, azt mikre költöttük?
    Tehát neki csak egy számlát nem elég, ha mutat, hogy ezt kifizette (300 ezer forintot) egy vállalkozónak?
    Kb ezt csinálja, hogy a lakók nem tudják mire megy a pénz, és kihív vállalkozókat, holnap is jön kettő, ma is itt van egy a házban
    A lakóknak ez nem tetszik, amikor megtudják (utólag) akkor dühösek
    hogy miért nem tudnak ők semmiről sem

    Válaszát előre is köszönöm

    1. Szilber Szilvia szerint:

      Tisztelt Tombor Zsófia,
      Köszönöm megtisztelő bizalmát, hogy kérdésével hozzám fordult.
      A tartalék az általános dolgokra képzett összeg (ez lehet egy hirtelen nem tervezett dologra).
      A céltartalék adott célra beszedett összeg (pl. lift felújítás…)

  38. Boros Attila Andrei szerint:

    „… mindenki számára ideális és élhető környezetet alakítsunk ki egy társasházban,…”
    Tavaly november óta, alattam, a Beremend, József. A. u.10/C, fsz.2.-ben kibontották a beépített sz.-ket, beltéri klímát használva, amit a szellőző kéményekbe vezettek, jégtáblává változtattták a falat, padlót (felettem a plafont)… most, a fűtés előtt, mivel fűtenek a jéghideg levegőt nypmják a szellőzőbe, elviselhetetlenül hideggé válik így alakásom… Nyáron is kénytelem voltam hősugárzóval védekezni, most is… Hiába írtam a jegyzőnek: májusban, aztán szeptemberben, semmi rekció… a lakásszöv. elnőkének, csak húzza az időt, pedig tudom, hogy tudja mindenki, alattam lévő lakásban mebontották a szellőző rendszert, megbontották a fűtésrendszert – próba fűtésnél a fürdőszobai fűtés nem működik, Farkas Termo Kft Beremend, működteti, szóltam, azt mondták ők azt teszik, amit a lakásszövetkezet elnöke mond 🙁 Elviselhetetlen, nem hogy élhető lenne május közepe óta a lakásban való létezésem. Nyomorítja az ízületeimet, el vagyok keseredve, hogy nem fordulhatok sehová, állítsák vissza a korábbi, ideális és tökéletesen jó rendszert. Próbáltam szigetelni belülről a padlót, a falakat, nem segít, fekvő helyzetban olyan a szoba levegője, mintha működő hűtőszekrény nyitott ajtajánál próbálnék aludni… Szóval hozzányultak szellőzés, fűtés, (villany) közműrendszerekhez, megváltoztatva számomra negatív módon, megkeserítve az életem – s jövőre nem tudom, hogy ki tudom-e fizetni az áramszámlám. Csak tudnám, hogy éri meg működtetni a klímákat, vajon forgatják a villanóráikat? Nem tudom, ki olvassa soraimat el, de ha tud segíteni, kérem írja meg? rendőrségen, bíróságon jelentsem fel őket egészségem károsításáért és vagyoni kár okozásért… a szomszédjog vagy a birtokjog nem segít. De kérdezem, milyen jogon változtatta meg a szellőző rendszert, s használja magán lakásként – neki jó, nekem nem. Vasbeton (nem perlites) épület, a fal úgy vezeti a hideget, mint a rézkábel az áramot. Senki nem is ismeri, csak a hivatalok akiket említettem s az alattam lakó halála után megengedték, hogy mindent szétbarmoljon kénye-kedve szerint: még 1x, szellőzést, fűtést, és a vilanyhasználata is, mivel földszintem van asszem, leágazik a nem mért zónába – mondom, nem tesz semmit ellene senki sem, sőt, azok beleegyezésével történik, akiknek éppen meg kellene akadályozniuk minden ilyen szabálytalaságot, törvénytelenséget, együtélés normáinak a semmibevételét… Kérem, segítsenek, van olyan hatósági lehetőségem,amely komolyan veszi jajkiáltásom… És ne a költözz el onnan tanács lenne, hanem valami használható, országos hatósági hatalommal bíró szervezet. Köszönöm! Boros Attila, Beremend, József A, u. 10/C, I./2. attilab57@gmail.com

    1. Szilber Szilvia szerint:

      Kedves Attila,
      Köszönöm megtisztelő bizalmát, hogy kérdésével hozzám fordult.
      Első körben birtokvédelmi eljárás indítását javasolnám, amit a kerületi jegyzőnél tehet meg.

  39. Linda Me szerint:

    Kedves Szilvia!

    Új lakók lennénk egy társasházban. Sajnos sok akadályba ütköztem az elmúlt hónapban, ami a beköltözésünket hátráltatja. Jelen pillanatban a fűtés lenne a legégetőbb problémánk.
    Az ingatlan legnagyobb légterű helyiségében a radiátornak csak kettő “redője” meleg a 16-ból.
    Fűtés korszerűsítése még nem valósult meg a társasházban, így a lakásokban nincs egyedi fűtés mérő sem felszerelve. Az ingatlanban még az eredeti fűtőtestek és csövek vannak. Bármilyen javítási munkálatok esetén az összes lakót érintő kérdésről beszélhetünk. Valószínűleg levegős a rendszer itt a 3. emeleten.
    Ezzel kapcsolatban felhívtam a közös képviselőt, hogy kérjem a fűtés karbantartást végző cég elérhetőségét. Erre azt a választ kaptam, hogy nem kötött karbantartási szerződést erre vonatkozóan. Kérdem én, hogy jogosan járt el? És, ebben az esetben kihez fordulhatnék, segítségért vagy kinek nyújthatom be a panaszom?
    Válaszát előre is köszönöm!
    Linda

    1. Vágási Lászlóné szerint:

      Kedves Szilvia ! Egy éve van új képviselőnk ,de még a Gondnoki szerződés , munkaköri leírást nem készítette el .Többször kértem tőle pótolja a hiányzó szerződéseket .Takarító munkakörét is úgy kötötte meg nem képezi a ház be járatok söprését .
      Kértem legyen bene .Erre ezt írja mennyit érne nekünk ez ? Sajnos mindig csak én vagyok aki számon kéri őt a többi SZB-tagokat nem érdekli .Mit tegyek ? Köszönöm a válaszát .

      1. Szilber Szilvia szerint:

        Kedves Vágásiné Marika,
        Érdemes lenne tájékoztatni a tulajdonostársakat egy tárgyilagos levélben, hogy az Ön véleménye szerint a képviselet alapvető feladatkörébe tartozó dolgokban a mulasztásait többszöri kérésre sem pótolta, illetve a számvizsgáló bizottság passzív, holott a felsorolt hiányosságokat elsőként nekik kellett volna észrevételezni és kérni a mielőbbi orvoslásukat. Amennyiben talál támogatókat, rá lehet bírni a képviselőt a munkára, vagy ha ez nem eredményes, akkor a leváltást is kilátásba kell helyezni.
        Üdvözlettel:
        Szilber Szilvia
        társasház szakértő

      2. Szilber Szilvia szerint:

        Kedves Vágásiné Marika,

        Köszönöm megtisztelő bizalmát, hogy kérdésével hozzám fordult.

        Érdemes lenne tájékoztatni a tulajdonostársakat egy tárgyilagos levélben, hogy az Ön véleménye szerint a képviselet alapvető feladatkörébe tartozó dolgokban a mulasztásait többszöri kérésre sem pótolta, illetve a számvizsgáló bizottság passzív, holott a felsorolt hiányosságokat elsőként nekik kellett volna észrevételezni és kérni a mielőbbi orvoslásukat.
        Amennyiben talál támogatókat, rá lehet bírni a képviselőt a munkára, vagy ha ez nem eredményes, akkor a leváltást is kilátásba kell helyezni.
        Üdvözlettel: Szilvia

    2. Szilber Szilvia szerint:

      Kedves Linda,
      Köszönöm megtisztelő bizalmát, hogy kérdésével hozzám fordult.
      A radiátor légteleítés lakáson belül egy gépész szerelő el tudja végezni. Elképzelhető, hogy az elzáró csapok valamelyike nem megfelelően működik és nem lehet megnyitni. Fűtési idényben fagyasztásos technologiával lehet a szelepek cseréjét megoldani. Ez lakáson belüli szakaszra vonatkozóan a lakástulajdonos költsége.
      Üdvözlettel: Szilvia

  40. Ugróczy Béla szerint:

    T.szakértő.Mikor köteles a képviselő a társasház rezsi csökkentéséről ,amit törvény is elő ir,tájékoztatni a lakókat?Úgy tudom,minden hó 15.ig,mennyi kedvezméyt kaptunk a ház közös fogyasztásához,villany,viz,fűtés,gáz,stb.Köszönöm

  41. Pók Jánosné szerint:

    Kedves Szilvia!

    Múlt évben a közösképviselő rendkívüli közgyűlést hívott össze kéményfelújításra, amit kötelezően előírt a katatsztrófavédelem. Később kiderült, hogy kémény burkolásról lenne szó. Megszavaztuk a hitelfelvételt, illetve, hogy a vállalkozóval is megkötésre kerül a szerződés. Meghatározásra került az is, hogy mennyire emelkedik majd a közösköltség, illetve, hogy ha valaki egyben akarja kifizetni a törlesztést, mennyi lesz az összege. Mindezt októbertól kellett volna fizetni. Mi a lányom Fundamenta megtakaításából akartuk kifizetni a törlesztőrészletet. November végén tudtunk csak utalni, de a közösképviselő úgy tájékoztatott, hogy nem vagyunk elkésve. Többször beszéltem vele az utlást követően, hogy milyen nyomtatványokra lesz szükség a Fundamentához benyújtani, illetve később, hogy megkérjem a nyomtatványok kiállítására. Minden egyes alkalommal hitegetett, hogy küldi.
    Majd január közepére összehívott egy közgyűlést, ahol újra a hitelfelvétel lett volna a téma. Kiderült, hogy nem vette fel a hitelt, nem kötötte meg a szerződést. A lakókkal közösem kérdéseket fogalmaztunk meg felé írásban még a közgyűlés előtt, amire a közgyűlés napján írásban válaszolt, majd lemondott.
    Ezek után kértem, hogy utalja vissza a pénzem, amit azóta sem tett meg. Kérdésem, hogy hova fordulhatok, mit tehetek, hogy visszakapjam azt a pénzt, amit egy olyan hitel törlesztésére fizettem be, ami nem lett felvéve, illetve sürgősen fel kell használnom, hogy az állami támogatást megkaphassam.

    Válaszát előre is köszönöm!

    Pók Jánosné

  42. Szeli Árpádné szerint:

    A közös képviselő legutóbbi (2023.02.03 keltű) Közgyűlési meghívójában értesített bennünket lemondási szándékáról.
    A Közgyűlés ideje 2023.02.23.
    Mellékletként megküldte egy általa javasolt közös képviselő bemutatkozó levelét is.
    A bemutatkozás és a róla neten hozzáférhető információk alapján nincs bizalmam a személy iránt. Ezért kerestem kerestem más képviselőt, akivel felvettem a kapcsolatot.
    Jelenlegi képviselő tiltakozásunk ellenére meghívta jelöltjét a Közgyűlésre.
    A mi jelöltünk is benyújtotta ajánlatát, de a megjelölt időpontban a személyes bemutatkozásra nincs lehetősége.
    A Társasházi törvényben nem találtam konkrétan hasonló helyzetre vonatkozó passzust.
    Az idő rövidsége miatt sürgős segítségre, tanácsra van szükségünk.
    Köszönettel,
    Szeli Árpádné

  43. Nyuzó Janosne szerint:

    10em.tarsasházban elünk, a szabadban zárt parkolónk van.Tetmeszetesen nem annyi, mint a lakas.Érkezési sorrendben foglaljuk el. Van olyan lakó aki nagy teherkocsival,plusz 2 személykocsival foglal el helyet allandóan. A többi kocsi tulajdonos így az egy kocsijával sem tud beállni. Kértük a Közösképviselőt, hogy valami megoldást találjon ez ügyben. Ő erre azt válaszolta nem az Ő feladata, a tulajdonosok oldják meg maguk. Semmi köze ehhez. Nem tartozik őhozza !A parkoló a ház közöstulajdona. Kérem válaszukat !!!
    .

  44. Fazakas László szerint:

    Tudtommal – és legjobb tudomásom szerint – a közös képviselőnek gyakorlatilag MINDEN tulajdonossal szemben általános tájékoztatási kötelezettsége van a Társasház gazdasági állapotáról, a létező adósokról, majd az ellenük megtett intézkedéseinek módjáról – s netán esetleges sikeréről (mindezt csakis egyéni érdeklődés esetére értem).
    Az általános tájékoztatást valójában megteszi, de egyéni kérdéseimre az a válasza, hogy ilyen adat évente csupán egyszer és csakis a Közgyűlésen szolgáltatható ki! Persze hivatkozik a Társasházi törvény “állítólagos” adatszolgáltatási tilalmára, de én abban nem igazán találtam ilyen jellegű és tiltó kitételt.
    Ha engem tényleg nagyon érdekel a dolog, akkor akár havonta is köteles lenne kérésem esetén róla tájékoztatni – vagy mégsem?

  45. Borcsa szerint:

    Üdvözlök mindenkit!
    A közösképviselő egyedi mérőóra-fűtés- ellenőrzését csak úgy minden előzetes hivatalos bejelentés -időpont egyeztetés -el tudjak pakolni kiirás nélkül megteheti ?,
    Mert nálunk beállított három ember vízóra ellenőrzés ,céljából,de ha már itt vagyunk megnézzük a fűtőtestre szerelt készülékeket ,mert volt aki leszerelte…..Erre a szobámba ami nem volt előkészítve ,ágy mögött a mérő ,ágyneműn mindenen keresztül mászva ,ékszer ,pénz elől hagyva ,kinti ruhába bementek és megnézték.Erre reagáltam ,majd feljelentettek bíróság.

  46. Nagy Hanna szerint:

    Tisztelt Szilber Szilvia!
    A társasházunk a tavalyi évben tetőfelújítás címén 4,5 millió forintot fizetett ki egy vállalkozónak. Azonban a helyreállítás nem történt meg teljese mértékben, a probléma a mai napig fennáll. A tavalyi közös képviselő nyugdíjba ment, ettől az évtől a helyét (a társasházkezelő cégen belül) egy másik hölgy vette át. Kértünk tőle a felújításra vonatkozó információt, azonban arra hivatkozva, hogy ő most vette át a társasházat, azt mondta, hogy semmit nem tud erről, nem volt erre ideje, hogy átnézzen bármit is. Emiatt el sem fogadtuk a tavalyi beszámolót. Amikor kértük tőle, hogy bocsássa rendelkezésükre az átadás- átvételi jegyzőkönyvet és a teljestési igazolást, annyit mondott, hogy megkeresheti és ha bemegyünk az irodájába, megézhetjük.
    Az lenne a kérdésem, hogy a felújításokról készült teljesítési igazolást, illetve egyéb dokumantációt nincs -e joga a lakóknak megkapniuk (akár elektornikus módon), csupán a betekintés helyett, hisz a társasház a megbzó, mi fizettünk a munkákért, és van -e erre valamilyen törvényi hivatkozás? Valamint az új közös képviselő mondhat -e ilyet, hogy “nem volt időm átnézni a társasház anyagát”, és így megpróbálni elfogadtatni a tavalyi beszámolót. Hozzáteszem, arra nem vette a fáradtságot, hogy a tavalyi évet átnézze a március eleji közgyűlésig.

    Válaszát előre is köszönöm.
    Tisztelettel,
    Nagy Hanna

  47. Tibor szerint:

    Üdv

    Egy társasházban bejelzett a szènmonoxid mèrő.
    Kiderült a gázboyler jol mukodik es kèmènyrendszerrel van problema.
    Ami nsgyon sokba kerulne megcsinaltatni.
    A kozos kepviselot tajekoztattuk a valasza a draga jelzo volt a kemenyre.
    Vegyunk villanyboylert. , termeszetesen sajat koltsegen
    .
    Ilyenkor mit tudok tenni jogilag?

Szólj hozzá te is!

Az e-mail-címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük